2012.10.21-én új ember lettem.

A változás egy 3 napos, keresztény közösséget erősítő, építő tanfolyamnak köszönhető, mely percről-percre, óráról-órára formált át azon a hétvégén.

 A tanfolyamra, melynek neve Cursillo, meghívásos alapon lehet eljutni. Engem egy kedves barátunk és testvérünk, Vágner Misi diakónus invitált, de mivel akkor hallottam először ezt a szót, nem mondtam mindjárt igent, viszont jeleztem, hogy nyitott vagyok egy ilyen összejövetelre. Amiről persze semmit sem tudtam, mivel sem Misi, sem kedves feleségem -aki már részt vett rajta- nem árult el semmit. Akkor még nehezen fogadtam el, hogy előre nem tudhatok meg mindent, de a végén megértettem, hogy így érhető el a legnagyobb lelki élmény.

Jó előre megszólítottam az Urat, fohászkodtam Hozzá, mutassa meg nekem, hogy ott kell lennem, vagy sem Gödöllő-Máriabesnyőn a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban ezen a tanfolyamon. Csütörtök este volt a kezdés, és délben még úgy tűnt, hogy nem tudom szabaddá tenni magam, amikor az Úr röpke egy óra leforgása alatt minden gátat eltávolított az útból. Nem volt mit tenni, el kellett indulnom Gödöllőre, mivel azt ígértem, ha tudok, ott leszek.

Beléptem az épületbe, és azon nyomban elkezdtem építeni magam köré a „falakat”. Gondoltam így könnyedén kibekkelem ezt a pár napot. Másnap délelőtt azt vettem észre, hogy a fal téglánként kezd eltűnni. Valami nálam jóval nagyobb erő kezdi lebontani. Ekkor kezdtem megtapasztalni Jézus végtelen szeretetét, mely élmény a következő napokban még erősödött, és azóta is tart. Kár is lenne ecsetelni az érzéseket, melyek eltöltöttek, mert szavakkal nem írható le, ezt meg kell tapasztalni. Neked is kedves testvérem, mert egy teljesen új világ nyílik meg előtted, benned, ha részt veszel a Cursillon. Győzd le félelmedet, akarj ott lenni, és megtapasztalni a közösség erejében Jézus Krisztus, a mi személyes megváltónk szeretetét.

A közösség ereje magával ragad, nyitottá tesz, világosság gyúl, és a szeretet végtelen ereje eluralkodik rajtad. Ezeket, és ezekhez hasonlókat éreztem.

Az Ároni áldás minden egyes sora beteljesedik.

 

Az Úr megáld, és megőriz tégedet.

Megvilágosítja az Úr az Ő orcáját terajtad, és könyörül terajtad.

Feléd fordítja az Ő orcáját, és békét ad tenéked.

 

Hálát adok Uram, hogy ott lehettem, hogy megtapasztalhattam végtelen szeretetedet!

Áldott legyen, aki az Úr nevében jön!

Ámen!

 

De colores!

A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Portálunk igénybevételével, ön beleegyezik a cookie-k használatába.