Ultreya Kiskunlacházán
- Részletek
- Módosítás: 2012. október 28. vasárnap, 10:44
- Írta: Miklós, Eszter
- Találatok: 4240
Örömködés oldalbordáinkkal!
Verõfényes napra ébredtünk augusztus 20-án. Ez a mai ünnep számunkra , ha lehet mondani még ünnepibbé kerekedett, ugyanis cursillós társainkat hívtuk el hozzánk családjaikkal együtt, egy kis közös sütkérezésre. Az ötlet onnan fakadt, hogy nálunk Kiskunlacházán a csoporttalálkozók nyáron szünetelnek és több cursillós társunk sajnos párja nélkül jár el a cursillós közösségbe.
Férjemmel együtt mindkettõnknek hiányzott a közösség, szívünk cursillós része már több mint hat hete nem kapott – nem adott szeretetet, odafigyelést, új gondolatot, új ötletet és ugye a szünetben sem cursillós, sem egyházközösségi feladat nem akadt. Másfelõl már régen terveztük, hogy jó lenne valahogyan megismerni társaink családjait, beazonosítani, egy kicsit megismerni õket. Lássák õk is kik közé jár el oldalbordájuk, kik is azok a curcillósok.
A délelõtti ünnepi szentmisét a Szent László templomban tartotta meg a falu apraja nagyja, melyrõl mi cusillósok sem hiányozhattunk. A tartalmas prédikáció után, gyönyörû mûsorban részesültek a jelenlévõk, majd a templomkertben szokásunkhoz híven jócskán elbeszélgettünk.
A délutánt mi nagyon izgatottan vártuk, igaz volt már nálunk csoporttalálkozó, de azért 20-30 embert a családtagjainkon kívül nem mindennap fogad odahaza az ember.
Eljönnek akik megígérték? Jól érzik majd magukat? A délután lelki oldalát, hogy élik meg a közösségen kívüli vendégek? sok minden zakatolt a fejünkben…..
A sátor felállítva, a tûzrakóhely elõkészítve, a bográcsban zutyog a babgulyás és lassan érkeznek barátaink. A kapu egyre többször nyílik és lassan mindenki megérkezik. Most már nem is értem ez miért volt kérdés, hisz cursillósok, ha azt mondják ott leszünk……… miért is izgultunk mi ezen is? Mindenki eljött aki megígérte!
A gyerekek sitty-sutty birtokba vették az udvar. Röpült a labda, pattogott a pin-pong, a kosárpalánk csattogott a hárompontosoktól.
Mindenki melegen üdvözölte egymást és rögtön több csoportban elkezdõdött a beszélgetés! Jó volt látni, hogy az a hat hét, hát igen-igen hosszú volt mindenkinek.
Mikivel úgy terveztük, hogy cursillós találkozó lévén azért egy kis lelki tartalommal is kell, hogy készüljünk, és ha nem is úgy mint
csoporttalálkozón, hogy teljesen kivesézzük a kérdést, de beszélgetünk róla és mindenkinek készítettünk egy példányt az aznapra kiválasztott történetbõl, hogy hazavigye és otthon mélyebben átelmélkedje a kérdést. Bíztunk benne, hogy olyan anyagot választunk, amiket a gyerekek is befogadnak és talán elindít bennük is egy-két gondolatot.
Miki a sátorba invitálta a jelenlévõket és bevezetésében megköszönte mindenkinek, hogy elfogadta a meghívást és kért mindenkit, hogy fogadja nyitott szívvel az általunk hozott történetet. Nagy várakozással szívünkben olvasásba kezdtem:
Látogatóban Istennél
Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt: - Az én idõm végtelen, mindenre jut belõle. Mire vagy kíváncsi? - Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben? - Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnõtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövõt, hogy megfeledkeznek a jelenrõl, így aztán nemhogy a jövõt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna. - Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg? - Tanulják meg, hogy senkibõl nem lehet erõvel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerû másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis
szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is. Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Õ pedig így válaszolt: - Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.
Csillogó szemek voltak körös körül amerre néztünk. A gyerekek között volt már ki türelmetlenebb volt. Úgy gondoltuk imádkozunk együtt és a gyerekek had fussanak a labda után. Jó volt látni, hogy egyek vagyunk, egy igazi nagy család. Fogtuk egymás kezét és csak úgy kígyózott a hosszú sor az asztalok, padok között és imádkoztunk.
Öröm volt a lelkünkben. Ez a pillanat megkoronázta a nyarat.
A nõi és férfi cursillóval kezdõdött számunkra a nyár és egy csodás cursillós közösség összejövetelével záródik. Szeret minket a Jóisten!
Volt ki szalonnát sütött, volt ki babgulyást evett, volt ki a roskadásig megtelt sütemények között ínyenckedett. Mindenki beszélgetett, volt hogy a hosszú asztal körül mindenki egy témát vesézgetett, volt hogy külön kis csoportok más témába kezdtek. Egyesek a gyerekekkel játszottak, mások a legfiatalabb cursillós babát Klárát dajkálgatták. Úgy éreztük mindenki jól érezte magát és barátaink távozási ideje is ezt igazolta számunkra.
A jóisten még ez estére tartogatott nekünk valamit. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy három kamasz gyermekünk nem igazán kitörõ örömmel fogadta, az összejövetel elõtti készületeket.
Miért nekünk kell csinálni? Már megint mi segítsünk? Ti mindig kitaláltok valamit! …….. szóval volt jócskán lázadás, fogcsikorgatás, dünnyögés. De láss csodát, éjjel kettõkor mikor pakolni kellett, senki nem morgott, senki nem dünnyögött, csak sorba jöttek a mosogatnivalóval és..” anya ez tök jó volt, ….és anya máskor is csinálunk ilyet………csak dõlt belõlük az élmény! Közösségben voltak, jól érezték magukat.
Éjjel kettõkor ültünk mi öten a nappalinkban és ecseteltük gyermekeinknek, hogy csak tenni kell a dolgod!, nem másra várni! cselekedni kell! és mindennek meg van a maga jutalma.
És amiért még nagyon hálásak vagyunk a Jóistennek egyszer csak megszólalt a mi kis izgága, örökmozgó Bence fiúnk: „ anya tök jó volt a történet is…….” és csak beszélt-beszélt …… még nagyobb ajándékká téve ezt a csodálatos augusztus 20-át!
És ahogyan az Istennél tett látogatáskor tanultuk:
„Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük”
Kívánunk nektek sok-sok „ébresztett érzést”
DeColores
Eszter és Miklós