Megosztott bánat félbánat I.

Kincsed vagyok

Kallódunk a nagyvilágban levegő-óceánban lebegünk
s homokszemnyi létünk a szél fújja tovább...
S mondhatnánk: Uram, mit ér az neked, ha egy porszem
ebben a rengetegben felajánlja számodra önként önmagát?

 

Mit tehetsz egy porszemmel?
Léte oly kicsi, s bár oly csodás
de mára már eltorzult ez az alkotás.

Te mégis tenyeredbe veszed
csendben szemléled
majd megtisztítod,
átformálod.

S én, a porszem
ámulva látom hát
magamon az isteni csodát:
hogy a lebegő homokszem
nálad kikötött
s te kincsként őrzöd
megtisztítva
egy örökléten át.

Benke Endréné Julika emlékére

A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Portálunk igénybevételével, ön beleegyezik a cookie-k használatába.